Dél-Alföld

Új válasz a gazdasági és környezeti válságra

A termelői piac ma már nem csak piaci rés, hanem külön ágazat növekvő kereslettel - jelentette ki V. Németh Zsolt a közvetlen értékesítésről és a rövid értékesítési láncról rendezett nemzetközi konferencián október 4-én, Budapesten.

Újabb együttműködés a felsőoktatással

Az Országos Szaktanácsadási Bizottság soros ülésén együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával Hódmezővásárhelyen.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgatója kiemelte, hogy az egyetemen felhalmozott szaktudást szeretnék minél előbb beépíteni programjaikba, rendszereikbe. Ehhez szükséges a szorosabb együttműködés.

Tájékoztató a Tanyafejlesztési Programról

Közel 150 érdeklődő vett részt az idei Tanyafejlesztési Program első tájékoztató fórumán Kecskeméten. A Homokhátságon a rögtönzött felmérés szerint sok tavalyi sikeres pályázó igényel idén is támogatást, amit már július 9. óta be lehet nyújtani a NAKVI elektronikus kitöltő felületén.

Nyertes pályázat segít az útjavításban Fülöpházán

A tanyás térségeknek nyújtott támogatásnak köszönhetően indulhatott útjára az úthenger Fülöpházán. A település közel 11 millió forintos beruházást valósított meg a Tanyafejlesztési Program segítségével, amelyet idén másfélszeres keretösszeggel hirdetnek meg.

Lendületben az MNVH Tanácsa

Mozgalmas ülésen van túl az MNVH Tanácsa: az alig fél éves testület véleményezte az MNVH 2012-2013-as Cselekvési Tervét, megalakultak a Tanács szakosztályai, és a Hálózat megkötötte első partnerségi megállapodását egy másik szervezettel.

Felavatták a megújult füzesgyarmati sporttelepet

Lázár Gyula világbajnoki ezüstérmet szerzett egykori labdarúgóról nevezték el Füzesgyarmat 78 millió forintos pályázati támogatással megújult sporttelepét, amelyet barátságos mérkőzéssel avattak fel.

Egyre több békési gazda él a lehetőséggel

A tavalyinál több kérelem érkezett egységes területalapú támogatásra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Békés megyei irodájához, és több hektár után is igényeltek pénzt ebből az európai uniós forrásból.

Alkotóműhely nyílt a bélmegyeri vadászkastélyban

Május 25-én nyílt meg a második bélmegyeri művésztelep a felújított vadászkastélyban. Az eredeti miliőnek megfelelően kialakított épületben rendezett alkotóműhely munkájában közel tíz művész vesz részt.

Már el tudja látni magát Felgyő

Olyan sikeres volt a Csongrád megyei Felgyőn a Start közmunkaprogram a múlt évben, hogy a település helyi konyhájára szinte már semmit nem kellett külön beszerezni, és még raktárra is maradt a terményekből.

Pénzt takarít meg Csongrád a közmunkával

Egy elhanyagolt kertészetbe lehelnek új életet a Start közmunkaprogrammal Csongrádon, így a város közterületeit saját nevelésű virágokkal ültethetik be, és saját zöldséggel láthatják el a közétkeztetést.