Akadálymentes a pásztói munkaügyi központ

Borsod-Abaúj-Zemplénben megyében is megvalósult az a program, amely a munkaügyi központokat teszi mindenki számára egyenlő feltételekkel elérhetővé. Hatmillió forintból akadálymentesítették a pásztói kirendeltséget.

Teljesen akadálymentessé tették a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Pásztói Kirendeltségét. A beruházás része a 2010 júniusában indult „Nyitott Kapuk” programnak, amelynek keretében nyolc munkaügyi kirendeltséget alakítanak át országszerte. Az átépítésre egy TIOP-pályázat több mint hatmillió forintot biztosított.

Ugyan az intézmény eleve akadálymentesnek épült, a mostani fejlesztés egyenlővé teszi a kistérségben a valamilyen okból mozgásukban vagy kommunikációjukban korlátozottak, így a fogyatékkal élők, idősek, betegek vagy babakocsit használók hozzáférési lehetőségét azokéval, akik nem küzdenek hasonló problémákkal. E célból kevésbé meredekké tették az épület bejáratához vezető rámpát, öt százalékos lejtésűvé átalakítva az addigi hét helyett, és az épület előtt is felfestették a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet. A mellékhelyiségekben hanggal és fénnyel is figyelmeztető vészjelzőt szereltek be, az információs pult pedig lejjebb van, így kerekesszékből is kényelmesen hozzáférhető. Az ügyfélhívó rendszer szintén akadálymentes lett, akárcsak az internetes terminál.

A folyosókon vezetősáv segíti a látássérülteket, megszüntették az ajtóküszöböket. A látáscsökkentek számára flexibilis olvasókészüléket is beszereztek, amely televízió- vagy számítógépes képernyőkhöz is csatlakoztatható, és egy digitális nagyítóval olvashatnak. A vakok folyosóra kitett, tapintható térképekkel tájékozódhatnak, ami az épület alaprajzát és leírását is tartalmazza.

Forrás: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft., Pásztói Hírlap

designer wedding dresses 2012 uk

long sleeve evening dresses time . grandmother of the bride dresses uk They will deliver your cake before the time. This wedding cake company is situated at Melbourne A-line Wedding Dresses for sale . The wedding cakes Melbourne is most wanted in that surroundings coach handbags brides dresses . clearance bridesmaid dresses Everybody wants to have it with joyful discount handbags outlet . They are preparing with the good ingredients and fresh products in it. Many people have fond to have it chocolate bridesmaid dresses . The designs, models, beautiful plus size prom dresses sizes are too timeless option for a tremendous amount of best brands, it will definitely brightness up the atmosphere of your beneficial wedding ceremony day. Wedding Dress Stores, wholesale handbags The ivory color reminds individuals belonging using the softness belonging using the flowing milk, passing through every and every vein belonging using the viewers, and leaves them

http://www.trydress.com/prom-dresses.htmlbackless prom dresses

to promote her new film, Midnight In Paris, which also stars Carla Bruni (although Mrs Sarkozy was nowhere to be seen, boo). The oh-so-pwetty Maxime Simoens S/S ‘11 Couture dress is adorned with camellia flowers on the shoulders and the pockets - sweet! But for the evening soiree, Rachel seriously upped the sex factor with this red silk to promote the sport,&#8221 wedding dresses for ; said Paisan Rangsikitpho bridesmaid dresses online australia , in wedding dresses an American who is deputy president of the Badminton World Federation, wedding dresses dresses Discount Jewelry which is based in Kuala Lumpur, Malaysia. “We just want them to look feminine and have a nice presentation so women will be more popular.” Oh is that all! This is Michelle Obama’s skirt all over again. Look