Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Már nagy szükség volt a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa bölcsődéjének fejlesztésére. A létesítmény már évek óta teljes kihasználtsággal működött, és sok szülő kisgyermekének nem jutott hely, egy uniós pályázatnak köszönhetően azonban csaknem 82 millió forintból felújították és bővítették az intézményt. A beruházásnak köszönhetően 45 százalékkal, 13 fővel bővült a bölcsőde befogadóképessége.
Nem csak férőhelyek száma nőtt, az épület energiatakarékosabbá vált: új homlokzati hőszigetelést kapott, a nyílászárókat kicserélték, a felújított vízhálózat és vizes helységek melegvízellátásában pedig napkollektorok is részt vesznek. Az elektromos és a fűtési rendszer korszerűvé vált, az udvaron pedig automata öntözőberendezések és új játékok kaptak helyet. Akadálymentes parkolót, járdát és nagykaput is kialakítottak.
A bölcsődések korai nevelését egy fejlesztőszoba segíti, és egy új csoportszobát is létesítettek. Itt és a régi helységekben is teljesen új, minőségi és fejlesztő játékok várják a kisgyermekeket. Ám az itt dolgozó felnőttek is korszerűbb környezetnek örülhetnek, mivel a szociális és kiszolgáló helyiségeket is renoválták.
A bővítés és a fejlesztés mellett új szolgáltatást is nyújt a bölcsőde. Ideiglenes gyermekfelügyeletet vezetnek be, és rugalmas, hosszabbított nyitva tartást alakítanak ki, ezzel segítve a szülőket.
Forrás: Kiskunok Vidékéért Egyesület, majsainfo.hu
maternity clothes online
sports bras online campus ever.
boys halloween costumes The evening gowns with experimental color will make your appears quite impact white wedding fashion . This wholesale evening apparel will even beat the bridesmaid dresses Snow White Costumes . Your certainly different research should be even more flaunted using the wholesale evening gowns that show one of the most desirable method element of you. The great celebration clothing can request to have your favorite band at the wedding and play the songs that belong to the time period you want to. Ideas for Beach Theme Weddings If you and your partner enjoy to swim christian louboutin , surf or tan in the sun, white bridal gowns then a beach themed wedding might be the option for you. You should prepare to dress the bridesmaids in summery, fun colors such
formal dresses
Aarav. Twinkle knows her every wish is my command. Whatever she desires, be it diamonds, a car or a villa; she has to ask and it will be hers. But the beauty of the whole thing is, that in the decade gone by, I have realised that what my wife really craves for, is my time. She has made me promise that I will always spend quality time with her and Aarav." So the Kumars have a set routine. Every weekend is a do-not-disturb affair. "On Saturdays we usually dine with Aarav. strapless wedding dresses However, red bridesmaid dresses on Sundays it is just the two of us who go out for a romantic meal and a drive," he smiles. A little known fact about Akshay is that he has the image of an action hero Summer Wedding Gowns 2012 . He has even done several comedies