Különdíjas a nádudvari termékcsalád

Átadták a régi-új óvodát Görbeházán. B.A.K.I. bál és tisztújítás Balmazújvároson. Daruvonulás Hortobágyon. Terápiás kutyák munkáját mutatták be Nádudvaron. A Hortobágyi LEADER Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság hírei.

Balmazújváros - Középkori „akadály” a fürdőben

Ősz helyett várhatóan csak a jövő tavaszra készülnek el a nagyszabású balmazújvárosi fürdőbővítéssel, a munkálatokat a kötelezően elvégzendő régészeti feltárás késleltette.

A régészeti feltárások, illetve kisebb tervmódosítás miatt várhatóan 2011 tavaszán sikerül befejezni azt a beruházást, mellyel többek között 3535 négyzetméter alapterületű fedett részt létesítenének a Balmazújvárosi Városi Termál- és Strandfürdőben. A beruházás nagyberuházásnak minősül, kötelezően el kellett végezni a régészeti feltárásokat. A feltárás alkalmával középkori leletekre bukkantak, ami időben elhúzódott, s ezzel késleltette az építkezést.

További hátráltató tényező volt, hogy kisebb tervmódosítást kellett végrehajtani. A beruházás jelenleg folyamatban van, a befejezés várható időpontja: 2011 tavasza. Mint korábban hírül adtuk, a balmazújvárosi fürdőben 1,1 milliárdos beruházással (melyből 437 millió forint uniós támogatás) 3535 négyzetméter alapterületű fedett részt létesítenek; új medencéket alakítanak ki, „szaunavilág” létesül, és gyógyászati részleggel gazdagodik a fürdő.

forrás: haon.hu

*

Tovább folytatódnak az útfelújítások Balmazújvároson

A “Balmazújváros mélyépítés keret-megállapodás” elnevezésű közbeszerzési eljárásban tovább folytatódik az útfelújítás Balmazújváros belterületén. Év elején a Bercsényi utca és a Kiskútújsor utca útépítési munkáit fejezték be, szeptember 13-án pedig a Bocskai utca felújítási munkálatai kezdődtek el.

forrás: hajdumagazin.hu

*

Balmazújváros folyékony hulladéktárolójának rekultivációja

A tegnapi nap folyamán adta át Balmazújváros folyékony hulladéktárolójának rekultivációját, a város polgármestere, Dr. Tiba István. Beszédet és köszönetet mondott a környezetvédelem nevében Varga László, valamint a beruházást kivitelező cég (Bólem Kft) ügyvezetője, Mochnács Pál is felszólalt.

A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósult meg, Európai Uniós és a Magyar Állam támogatásával, amelynek összege 47 266 188 forint. A rekultiváció azon technikai, biológiai és agronómiai eljárások összessége, melyek során a természeti, vagy az emberi (antropogén) tevékenység károsító hatására terméketlenné vált földterület alkalmassá válik mezőgazdasági, erdőgazdasági művelésbe való visszaállításra vagy egyéb módon történő újrahasznosítására.

forrás: hajdumagazin.hu

*

Különdíjas a nádudvari termékcsalád

A magyar élelmiszerek innovációja terén kifejtett munka elismeréseként a Nádudvari Élelmiszer Kft. Nádudvari Körített Túró termékcsaládja nemcsak a Magyar Termék Nagydíj védjegy viselési jogát kapta meg, de elnyerte az Agrármarketing Centrum (AMC) különdíját is.

A vállalat a hazai élelmiszerpiac azon kevés piaci szereplői közé tartozik, amelyeknél a tulajdonosi kör, a tőke, a munkaerő, és az alapanyag is magyar. A Nádudvari Körített Túró két fő alkotóeleme a rögös Nádudvari túró, valamint a friss köpülésű Nádudvari teavaj. Ezen termékek már a korábbi években elnyerték a Magyar Termék Nagydíj címet. A termékbe a rögös túró és a vaj mellé csak alapfűszerek kerültek, és így született meg a nagyanyáink által otthon, házilag készített étel nádudvari változata.

forrás: haon.hu

*

Átadták a régi-új óvodát Görbeházán

Közel egyéves távollét után a görbeházi óvodások ismét birtokba vehették felújított otthonukat. Görbeháza Község Önkormányzata 2008 őszén pályázatot nyert a Gólyafészek Óvoda és Bölcsőde bővítésére és felújítására, melynek értelmében az önkormányzat 212.692.461 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A kivitelezési munkálatok 2009 őszén kezdődtek el, s a csaknem egyéves renoválás során az óvoda teljes felújításra került, több helyiséggel bővült, valamint kialakította a bölcsődei épületszárnyat is. Teljesen felújították továbbá a fűtési és világítási rendszert, a konyhaszárnyat, a vizes blokkot és a szennyvízhálózatot, a nyílászárókat, a tetőszerkezetet is, így a gyerekek új környezetben kezdhették meg az idei tanévet. Az épület ünnepélyes átadására szeptember 16-án került sor. A program az ovisok műsorával indult, majd Giricz Béla Lászlóné alpolgármester köszöntötte a vendégeket, ezt követően Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára mondott beszédet.

forrás: haon.hu

*

B.A.K.I. bál és tisztújítás Balmazújvároson

Harmadik bálját rendezték szombaton Balmazújvároson, a 48 - as olvasó népkör termében a B.A.K.I. ifjúsági ház tagjai és vendégei, ami egyben támogató bál is volt. A mostani bál minden eddiginél fantasztikusabbra sikeredett, ami elsősorban abban nyilvánult meg, hogy nagyon sokan a falakon kívül rekedtek hely hiány miatt, tisztújítás is volt, és színvonalában is remekebb volt az előzőeknél.

A szombat este igazán remek produkcióval kezdődött, hisz a Napkelet lányai olyan hastánc bemutatót tartottak, ami hosszú - hosszú percekig lekötötte úgy a férfiak mint a hölgyek tekintetét is. A tekeredő csípők és ringó keblek profi bemutatása láttán méltán kaptak vastapsot a közönségtől a lányok. Színvonalas és erotikus előadás volt a javából! Eközben a konyhában is nagy volt a sürgés forgás, és már alig várták a levesek és egytálételek, hogy elnyerjék méltó büntetésüket és minden vendégnél kellemes és jóllakott érzést váltsanak ki. A vacsora után tetőfokára hágott a hangulat. A Moni - band őrült tempót diktált, a vendégek táncoltak, tombolát húztak és jókedvűen koccintgattak egészen hajnalig.

forrás: haon.hu

*

Daruvonulás

Hetek óta folyamatosan érkeznek, és október végéig a Hortobágyon pihennek meg az Észak-Európában fészkelő daru csapatok. Vonulásuk az ősz egyik leglátványosabb eseménye a pusztán. Jelenleg 30 ezer madár gyűjt itt energiát a hosszú útra. Ez a szám szokatlanul kevés. A globális felmelegedés miatt sok madár még nem indult el az északi fészkelőhelyekről.

A téli fagyok beálltáig százezer madár vonul majd át a puszta felett. Katonás rendben, egymást szorosan követve húznak át a Hortobágy felett Európa darumadarai. Skandináviából, és a Baltikumból érkeznek hetek óta. Hosszú vándorlásuk közben a magyar pusztán pihennek meg. Minden feltétel adott a feltöltődéshez: táplálék és pihenőhely. Minden ősszel százezer madár választja gyülekezőhelyül a Hortobágyot. Az előző évtizedekhez képest azonban csökkent a madárszám. A szakemberek szerint ennek a globális felmelegedés, a változó időjárás az oka.

Egy jól kiválasztott leshelyről közelről meg lehet figyelni a darvak vonulását. Az esti naplemente előtt érdemes felkeresni a pusztát, október végéig. November elején, az első fagyok beálltával indulnak tovább a szárnyasok Szicílián vagy a Boszporuszon át Afrikába, ahol a telet töltik.

forrás: dehir.hu/

*

Az olvasás misztériuma - Polgár

Az országos családi könyvtári napok keretében ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a könyvtár. A polgári Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár eseményére október 4-10. között került sor. A programsorozat nyitásaként egy baráti hangulatú irodalmi esten, kerekasztal-beszélgetés formájában ismerkedhettek meg a jelenlevők városunk "tollforgató" (írással, költészettel foglalkozó) lakóinak munkásságával.

Murvai Józsefné és Megyesi József írásai már nem voltak ismeretlenek a polgári közönség számára, de Gyovai Józsefné és Herbák István András műveivel még most találkozhattak először. A kötetlen beszélgetés Olajos Istvánné nyugalmazott középiskolai tanár felkészült vezetésének köszönhetően észrevétlenül tartotta fenn a hallgatóság figyelmét. Az est hangulatát Lukács Péter zongorajátéka és a Tisz Színjátszó Kör előadása tette teljessé. Az egészségmegőrzés jegyében telt az október 7-i, rendhagyó Baba-mama Klub foglalkozása. A kicsiket friss idénygyümölcsökkel, fogápolási tanácsokkal, -technikákkal, a szülőket, pedig a témának megfelelő szakirodalommal látta el a könyvtár. Másnap délután játszóház várta a család apraja és nagyját, melyen a háztartási használati tárgyakat újrahasznosítva, funkciójukat újraálmodva, vidám madárijesztőt barkácsolhattak az ügyes kezű nebulók. Az ünnepi hét zárásaként, vasárnap megtelt a moziterem lelkes gyerekekkel, családtagokkal. A "60 vers a 60 éves könyvtárban" rendezvényen egy kíváncsi olvasómanó társaságában óvodások és általános iskolások adták elő kedvenc verseiket, melyeket rajzokkal illusztráltak.

*

Terápiás kutyák munkáját mutatták be Nádudvaron

Magyarországon sajnos nem nagyon ismerik a terápiás állatok munkáját, és sokan idegenkednek tőle. Az egyik legelterjedtebb terápiás állat a kutya, mivel szociálisan érzékeny, jól alkalmazkodik és nagyon fejlett a nem verbális kommunikációja – mondta el Hermann Mónika, közművelődési szakember annak kapcsán, hogy szombaton a nádudvari Ady Endre Művelődési Házban mutatták be az érdeklődőknek ezen állatok munkáját, kiképzésének folyamatát, alkalmazásuk lehetőségeit.

Egy jól kiképzett állat számtalan területen használható: tanulási problémák, lelki terhek, fejlődési rendellenességek, mozgáskorlátozottság, egészségmegőrzés, alkoholizmus, drogfüggőség, házassági válság stb. kezelésére. Ezeket a négylábúakat arra tanítják, hogy békével tűrjék idegen személyek simogatását, ölelgetését, és még akkor se kapjanak oda, ha egy óvatlan kéz fájdalmat okoz nekik. Az ilyen kutyákat rendszeresen viszik idősek otthonaiba, árvaházakba, börtönökbe, és most már kórházakba is, mivel tudományosan is bizonyított tény, hogy az állatok simogatása, ölelgetése sokat javít az emberek lelkiállapotán, csökkenti a stresszt. A napot játékos vetélkedők színesítették, és sor került a „Jövő kutyaháza” valamint az „Én és a kutyám” rajzpályázat eredményhirdetésére is. A napot fimvetítéssel zárták, mely a program témájához kapcsolódik. A programon a részvétel ingyenes volt.

forrás: haon.hu

*

Reneszánszát éli a szürkemarha

Sok volt az érdeklődő, de kevesen vásároltak az idei első magyar szürke bikavásáron, melyet Hortobágyon, a Pusztai Állatparkban tartottak. A 18-ból mindössze két bika kelt el, összesen egy millió forintért. A magyar szürkemarhát néhány évvel ezelőtt még a kipusztulás veszélye fenyegette. Manapság azonban reneszánszát éli az őshonos fajta tenyésztése. A kolomp hangja azt jelezte, hogy elkelt az egyik bika. Az 52-es számú egyedet a Fertő-Hanság Nemzeti Park vásárolta meg saját állományának gazdagítása céljából. 490 ezer forintot fizettek a szürkemarháért.

Bikavásárt évente háromszor rendeznek Magyarországon ősszel. Az elsőt hagyományosan a Hortobágyon. A szakemberek szerint a bikák adás-vétele azért fontos, mert így lehet megőrizni egy-egy tenyészet jó génállományát. A hortobágyi magyar szürke bikavásáron végül csak két egyed kelt el a bemutatott 18-ból. Az egyik 500, a másik 490 ezer forintért.

forrás: dehir.hu

*

Horgászverseny az első Kemencés kupáért Balmazújvároson

A nyáron egy új horgásztó nyílt Balmazújváros határában a Nagylaposi útfélen, horgászás szerelmeseinek számára. A négy hektárnyi területen fekvő horgásztó, aminek hivatalos neve a Kemencés - tó, vasárnap rendezte első hivatalos horgászversenyét.

A horgásztó egyik tulajdonosa Boros Csaba mesélte el, hogy ezzel a tóval egy régi gyerekkori álmuk vált valóra. Szeretnék kihozni a helyből a maximumot, és olyan légkört teremteni, ami minden horgásznak biztosítja az ideális körülményt ahhoz, hogy nyugodtan hódoljanak szenvedélyüknek. A vasárnap megrendezésre került első Kemencés kupáért való küzdelemre tíz versenyző jelentkezett. Bár ettől sokkal többen pecáztak ezen a napon, nem mindenki vette a bátorságot, hogy felvegye a versenyt a többiekkel. Ami részben kissé érthető is, hisz volt olyan horgász aki egy kisebb tengerészgyalogos felszereléssel érkezett a küzdelemre. A remek őszi idő is kedvezett a pecásoknak, így már semmi akadály nem hárult az elé, hogy a pontyok, keszegek, kárászok és amurok ne a tóban hanem a pecások hálójában várják meg a verseny végét. Miközben folyt a zsűrizés és az értékelés, addig az őzpörkölt semmihez nem hasonlítható illata járta be a környéket, illetve a kemencében sült pogácsa is remek alapot szolgált a bográcsban főtt étel elfogyasztása előtt.

Boros Csaba megemlítette még, hogy jelenleg is folyamatban van egy közel egy hektáros terület vízfeltöltése, ami előreláthatólag november elsejére készül el, és amibe már ragadozó halfajták kerülnek.

forrás: haon.hu

Forrás: Hortobágyi LEADER Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Stuart Weitzman 5050

A detailed look at Dave white wings http://www.madechina-shoes.com/

of air Jordan 1 retro "x" for the future

sports shoes has hit the net! The play is designed for the future of the "wings" education

project by Jordan brand. Shoes design features a more material Dave white make-up using

leather, cattle and white elephant print is complete, and graphics in the red and black.

As to now no news release date of these or Stuart Weitzman 5050

just how many pairs can but UGSoles will let you

updated. Here we finally people are air Jordan XI cultivating version tomorrow. It can

keep the feverish excitement, the previous version of the air Jordan XI Christmas string?

Despite more than a lot of people check the retro air Jordan each next year, it is worth

mentioning is the recent crop (including "space jam", "cool grey" and "union") seed "in

this version, the last one (it is to 2008 countdown packing") between the shortest. Let us

know, if you really want to catch up with them, looking forward to Authentic Jordan shoes this air Jordan xi

jinping at the store tomorrow, December 21, have a scar on the original or authenticshoes

-cheap.com.
European size Japanese size UK size United States size
34 21-2, 3, 21.5
35 22.0 2.5 3.5
36 22.5 23.0 3-3.5-4
37 23.5, 4, 5
38 24 5-5.5-4.5
39 5-5.5-6-6.5-24.5
40 6-7-6.5 25.0 25.5 7.5
41 26 July 8-7.5-8.5
42 26.5 8, 8.5-9
43 27-8.5-27.5 9, 9.5
44 28.0 9.5 to 10
45 10-10.5 10.5 28.5 29.0
46 11 11-11.5
11.5 12 47
48 12, 12.5
Socks and shoes size table
Us size Japanese size UK size European size size
4-5 1/2 21.5-23.0-2-3 1/2 30-36 S
4.5-8-23.5-4-23.5 71/2-411/2 37 M
81/2 11-12-26.5 20.0 8-1/2 121/2 L

moncler online

Element would be the fact an one reason for you to decide,and consequently just look greater than going moncler outlet to be the a lot of unique moncler online shop Cancun package deals that are made available, and do you know a minumum of one.You along moncler online outlet with the thinking about the reason why you will want for more information about have moncler online concerns so that you moncler jacken have an all in one package deal when all your family members can grab a lot more Cancun veste moncler vacation deals for moncler doudoune more information on decide on form. The many individuals invaluable factor is moncler that that package deals give you the a multi functional lower amount of cash than usual.

moncler doudoune

Moncler neue Produktionsanlagen mit Arbeitsplatz findet vom Rande der besonderen Grenoble Internet-Seite in moncler outlet einem Standort: Echirolles. Haben begonnen, mit dem Gebiet der Produkte zu erhöhen und moncler doudoune Sie eine ganz neue Kollektion Erweiterung. Moncler build-up in 1999 hat mehr Kraft zusammen moncler online Remo Ruffini gebracht als kreative Regisseur der Show das 1. Sport - Jahr 2000 Frühling und Sommer Kollektion.