Szentes: bekamerázva

A Csongrád megyei városban felszerelték azokat a térfigyelő kamerákat, amelyekre több mint 25 millió forintot szánt az önkormányzat. A biztonsági berendezések a város valamennyi forgalmas helyén jelen vannak.

A lakosok biztonságának fokozása, illetve a bűncselekmények visszaszorítása és hatékonyabb felderítése érdekében döntött úgy korábban a képviselő-testület, hogy az összeget elkülönítik erre a célra. Összesen 21 térfigyelő eszközt helyeztek ki azokon a helyeken, amelyek forgalmasnak számítanak vagy bűnügyileg fokozottan érintettek. A rendszer képei a Szentesi Rendőrkapitányságra futnak be, ahol az egyenruhások folyamatosan szemmel tarthatják az utcákat, tereket.
A kamerák 360 fokos szögben látnak, és a 32-szeres zoomnak köszönhetően az ügyeletesek már igen nagy távolságról alaposan megfigyelhetnek bármilyen gyanús jelenséget. A bűnelkövetőknek azzal sem árt tisztában lenniük, hogy az eszközök éjjel is kiváló képet alkotnak. Hamarosan táblákkal is jelzik a lakosok számára, hogy pontosan hol számíthatnak arra: az elektronikus szemek minden lépésüket figyelik.

Forrás: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület, delmagyar.hu